Menü
0

Két nap vigalom a villányi Bock Pincénél! „Aki Márton napon libát nem eszik, az éhezni, aki újbort nem iszik, az szomjazni fog” – szól a mondás. A hagyományok fontosak, főleg ha jó borok és világraszóló lakoma kötődik hozzájuk!

Szent MártonA Márton napi Újborünnep már sok éves tradícióval rendelkezik a Bock Pincében, a hozzá kötődő vigasság pedig országos hírű esemény a borkedvelők körében. Az egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően idén ismét két napos lesz a rendezvény.
A hagyományok, népszokások töltötte pénteki dínomdánom után újdonságokkal frissül a programkínálat, ahogy az újbor is frissíti minden pince szortimentjét.

Benkó Dixieland BandNovember 8-án este nyílnak meg a Bock Pince kapui, és egy valódi ceremóniákkal és hagyományokkal teli forgatag veszi kezdetét. A vendégek szórakoztatásáról Szakál Miklós, mint igazi hagyományőrző ceremóniamester gondoskodik a szokásos programelemek- Újborszentelés és Borrendi avatás- mellett. Az est főattrakciója a Benkó Dixieland Band koncertje lesz, de a folyamatos zenei aláfestésért St. Martin, a Bartók Béla Férfikar valamint Szakács Zoltán lesznek felelősek.

Programterv, november 8. (péntek)

St. Martin koncert17:00: Kapunyitás, Villányi Ifjúsági Fúvószenekar
18:00: Bock József köszöntője, majd Újbor Szentelés
18:30 Borrendi Avatás
19:20 Márton Ceremónia I. Szakál Miklóssal
19:30 St. Martin koncert

20:00 Benkó Dixieland koncert I. rész
21:00 Márton Ceremónia II. Szakál Miklóssal
21:20 Bartók Béla Férfikar koncertje
22:00 Benkó Dixieland konert II. rész
23:00 Márton Ceremónia II. Szakál Miklóssal majd Szakács Zoltán élőzenés műsora
24:00  Tombola sorsolás Bock nyereményekért, majd Szakács Zoltán élőzenés műsora

A részvételi díj november 8-ára: 13 990 Ft/ fő
, mely magában foglalja a korlátlan étel és újborfogyasztást (menüsor lejjebb), a pincelátogatás lehetőségét és a fantasztikus programok által nyújtott felhőtlen szórakozást!

Libaétkek a Szárnyas Ízvadász keze által!

Lila Füge és a Szárnyas ÍzvadászNovember 9-én délután újra indulnak a programok, de egy kis csavarral, a fő program ugyanis korántsem lesz régimódi. A pince udvarán az Electrolux látványkonyhájában interaktív főző show-val  várjuk vendégeinket. Az Electrolux blogger partnerei, Szárnyas Ízvadász és Lila Füge fenekestül felforgatja a Márton napi gasztronómiai hagyományokat. Látványfőzésre és kóstoló halmokra számíthatnak a nap vendégei, akiket mindezt megelőzően a Bock Chef, Nemesné Barbara avat be az Óbor Étterem kulisszatitkaiba, természetesen szintén a liba tematikára építve.

A talpalávalót délután a Zengő Együttes, éjjel Szakács Zoltán biztosítja, a zenei főprogram pedig a piano estjeiről méltán híres Rakonczai Imre, műsora lesz.

Rakonczai ImreProgramterv, november 9. (szombat)

16:30 Kapunyitás, Zengő Együttes koncertje
17:30-18:30  Fördős Zoltán (Szárnyas Ízvadász) és Havas Dóra (Lila Füge blog) látvány főzőshow-ja „libás hangulatban”
18:30-19:30 Főzőshow második felvonás Nemes Barbara, a Bock Chef-je és Bock Valér közreműködésével, Bock borajánlatokkal Tamás Róberttől
19:30 Piano Bar Rakoncai Imrével
23:00 Szakács Zoltán élőzenés műsora, közben tombolasorsolás Electrolux nyereményért

A részvételi díj november 9-ére 6 990 Ft/fő, mely magában foglal egy kóstolót a Szárnyas Ízvadász csapatának főztjéből, egy háromfogásos vacsorát (menüsor lejjebb), 5 x 1 dl kóstolót öt fajta borunk közül tetszőlegesen (Olaszrizling, PortaGéza Rosé, Fanni Gyöngyöző Rosé, Szent Márton PortaGéza és Ermitage), a pincelátogatás lehetőségét és természetesen az egész estés talp alá valót!

Újborban, ínycsiklandó libaételekben nem lesz hiány!

Márton napi libavacsora

Szokás szerint bőséges menüsorral várjuk vendégeinket. Az alábbi ételek közül választhatnak november 8-án és 9-én.

Hideg előételek

  1. Ropogós libatepertő lila hagymával, lágy kenyérrel
  2. Libamájhab borgyönggyel díszítve
  3. Fűszeres libasajt
  4. Bock „Stifolder”
  5. Házi savanyúságok (karfiol, uborka, paprika)
  6. Fatüzelésű kemencében sült házi óriáskenyér

Főételek

  1. Lángolt libakolbász frissen sütve, mustárral
  2. Sült libacombja céklamajonézzel
  3. Tárkonyos libazúza leves, üstből tálalva
  4. Libatoros töltött káposzta, tejföllel
  5. Ludaskása gerslivel készítve

Desszert

  1. Fahéjas sült sütőtök
  2. Boxi-csoki (törkölyben áztatott aszalt szilvával bolondítva)
  3. Bírsalma-sajt
  4. Frissen pattogatott kukorica
  5. Forró hársfatea, forralt bor köcsögből tálalva.

Fontos tudnivalók!
– A részletes programtervről és a menüsorról később adunk tájékoztatást.
– További meglepetések, programelemek várhatóak
– A rendezvény zártkörű, asztalfoglalásra nincs lehetőség.

Jegyek kizárólag elővételben kaphatók (fizetés átutalással vagy készpénzzel),
November 8-ára, péntekre 13 990 Ft/ fő,
November 9-ére, szombatra 6990 Ft/fő,
mindkét napra pedig 19 990 Ft/fő áron.

Információ jegyvásárlásról:
Bock Hotel Ermitage & Óbor Étterem
7773 Villány, Batthyány u. 15.
+36 72 592 951
bock@bock.hu

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Részvételével hozzájárul ahhoz, hogy a rendezvényen készült fotókat megoszthatjuk.

Együttműködő partnerünk az:

Elextrolux

megosztás Ossza meg barátaival, ismerőseivel: