XIII. Szent Márton Napi Újbor Ünnep a Bock Pincében

Érvényes: 2016. november 11-12.

Két nap vigalom a villányi Bock Pincénél! „Aki Márton napon libát nem eszik, az éhezni, aki újbort nem iszik, az szomjazni fog” – szól a mondás. A hagyományok fontosak, főleg, ha jó borok és világraszóló lakoma kötődik hozzájuk!

Szent Márton

A Márton-napi újborünnep már sokéves tradíció a Bock Pincében, a hozzá kötődő vigasság pedig országos hírű esemény a borkedvelők körében. Az egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően idén is kétnapos lesz a rendezvény.

Szent Márton Évi Művészeti Pályázat eredményhirdetése és jótékonysági árverése

Charlie

Az idei újborünnepen a Szent Márton-év kapcsán kiírt pályázat legszebb művei is megtekinthetőek lesznek a körpincében.A pályázat eredményhirdetésére a rendezvény pénteki napján kerül sor, s ezt követően a művek árverésre kerülnek. Ezen árverésen csak előzetes regisztrációt követően, a rendezvény vendégei vehetnek részt (részletek hamarosan.

Az árverésen befolyt összeget a Bock Pince teljes egészében a Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportjának ajánlja fel.

Programterv, november 11. (Péntek)

A Bock Pince kapui november 11-én este nyílnak meg, ekkor egy valódi, ceremóniákkal és hagyományokkal teli forgatag veszi kezdetét. A vendégek szórakoztatásáról a Csík zenekar, St. Martin, a Borchanto valamint az Exit zenekar gondoskodik.

– 17:00 Kapunyitás
– Villányi Ifjúsági Fúvószenekar
– Bock József köszöntője, majd Újbor Szentelés
 Borchanto Koncert
– A Szent Márton-év Legszebb Műve pályázat eredményhirdetése
 A Szent Márton-év Legszebb Műve pályázatok árverése
– St. Martin élőzenés műsora
– Csík zenekar élőzenés műsora
 EXIT  zenekar élőzenés műsora
Tombola sorsolás Bock nyereményekért
EXIT zenekar élőzenés műsora

A részvételi díj november 11-re: 15 500 Ft/ fő, mely magában foglalja a korlátlan étel- és újborfogyasztást, a pincelátogatás lehetőségét és a fantasztikus programok által nyújtott felhőtlen szórakozást!

Tájékoztatunk mindenkit, hogy a jegyeink november 11-re elfogytak, de a november 12-i programra még van néhány szabad hely (részletek lejjebb).

Programterv, november 12. (szombat)

November 12-én szombaton szintén remek programokkal várjuk a vendégeket a Bock Pincében, ahol többek között a Hot Jazz Band, a Vivat Bacchus és az Exit zenekar gondoskodik a jó hangulatról.

Hot Jazz Band

17:00 Kapunyitás
– Villányi Ifjúsági Fúvószenekar
– Bock József köszöntője
– Bohamian Brass koncert
– Whirlpool csokoládékóstoló
– Vivat Bacchus élőzenés műsora
– Tombola sorsolás Whirpool nyereményért
– Hot Jazz Band élőzenés műsora
EXIT  zenekar élőzenés műsora
– Tombola sorsolás Bock nyereményekért
– EXIT zenekar élőzenés műsora

A részvételi díj november 12-re: 15 500 Ft/ fő, mely magában foglalja a korlátlan étel- és újborfogyasztást, a pincelátogatás lehetőségét és a fantasztikus programok által nyújtott felhőtlen szórakozást!

 Videó a tavalyi hangulatról:

Újborban, ínycsiklandó libaételekben nem lesz hiány!

Márton napi libavacsora

Szokás szerint bőséges menüsorral várjuk vendégeinket. Az alábbi ételek közül választhatnak november 11-én és 12-én.
Hideg előételek

  • Ropogós libatepertő lilahagymával, kemencében sült házikenyérrel
  • Füstös libahúsgolyók édes-savanyú mártással
  • Libamájjal töltött libanyaka hidegen tálalva
  • Fűszeres libasajt házi savanyúsággal

Leves

  • Tárkonyos libazúza leves friss spenóttal

Főételek

  • Lángolt libakolbász mustárral
  • Sült libacomb
  • Kemencés libahúsos töltött káposzta tejföllel
  • Balzsamos sült céklasaláta

Desszert

  • Diós, csokis, narancsos pitty-putty

Fontos tudnivalók!

– A részletes programtervről később adunk tájékoztatást.

– A rendezvény zártkörű állófogadás, asztalfoglalásra nincs lehetőség.

– Az ételeket svédasztalon tálaljuk, a hideg ételek 17.00-tól, a meleg ételek 19.00-tól lesznek fogyaszthatóak. Felhívjuk figyelmüket, hogy az ételek tálalása 23.00-ig tart

– A koncerteket a Bock Udvaron egy kültéri, fűtött sátorban tartjuk, de látogathatóak lesznek az Óbor Étterem termei is, ahol korlátozott számban asztalhoz is lehet ülni.

– Érkezéskor átadunk egy darab üvegpoharat, nyakba akasztható tartóval, melyet kérjük, hogy távozáskor bármelyik pultnál vagy a kapuban legyenek kedvesek leadni. További poharakhoz 700 Ft/db áron tudnak majd hozzájutni.

Jegyek kizárólag elővételben kaphatóak (fizetés átutalással vagy készpénzzel),
November 11-re, péntekre 15 500 Ft/ fő,
November 12-re, szombatra 15 500 Ft/ fő,
mindkét napra pedig 29 990 Ft/fő áron.

Információ jegyvásárlásról:
Bock Hotel Ermitage & Óbor Étterem
7773 Villány, Batthyány u. 15.
+36-72-492-919
szentmarton@bock.hu

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Részvételével hozzájárul ahhoz, hogy a rendezvényen készült fotókat megoszthatjuk.

A rendezvény támogatója az

NKA logó

Ossza meg barátaival, ismerőseivel: