Menü
0

2013. március 2-án első alkalommal rendeztünk Szimultán sakk eseményt a Bock Hotel Ermitage-ban.

„Szimultán: olyan sakkjátszma, amelyet egy játékos játszik egyszerre, egy időben, több játékossal ugyanannyi táblán.”

A szimultánt Jeszenszky József adta, aki a 2012. évi Világbajnokságon 27. helyezést ért el Porto Carras-ban, Görögországban. Pályafutása során több belföldi verseny 1. helyezését szerezte meg, valamint Polgár Zsuzsa világbajnoknővel egy döntetlen játszmát is magáénak tudhat.

41 táblán zajlottak a játszmák. Főként gyerekek vettek részt az egész napos rendezvényen, akik sokat tanulhattak kihívójuktól.

Néhány játszma izgalmasan alakult, többen kiemelkedően teljesítettek és különdíjban részesültek:

Gratulálunk minden résztvevőnek!

megosztás Ossza meg barátaival, ismerőseivel: