Menü
0

A neves villányi borász, Bock József és a GuliAnd Menedzsment tulajdonosai, Mesterházy Gyula színész és Magonyi Andreas Zsolt operaénekes közösen látták vendégül az opera királyát, Plácido Domingót, aki augusztus 10-én ingyenes koncertet ad Budapesten.
Pécs polgármestere, Páva Zsolt és a GuliAnd csapata első alkalommal 2008-ban, a sztártenor hatalmas sikerű pécsi koncertjének idején hívta meg Villányba a művészt. Plácido Domingo ekkor ismerkedett meg a villányi régióval, így a Bock Pince boraival, s azóta magával viszi a borvidék jó hírét mindenhova a világon. Az operacsillag és a villányi borász egy évvel később, a szintén Pécsett megrendezett Operalia elődöntőjét követően még szorosabbra fűzte a kapcsolatot: Domingo tizenkét operaházi igazgató, az Operalia 2009 zsűritagjai és barátai társaságában látogatott el a Bock Pincébe. Mint kiderült, kölcsönösen „megfertőzték” egymást saját szenvedélyükkel: Bock József ma már kifejezetten kedveli az operát, rendszeresen ellátogat operaelőadásokra, legfőképpen Plácido Domingo és az általa felfedezett énekesek magyarországi és külföldi koncertjeire.

Mesterházy Gyula elmondta, hogy nagy izgalommal készültek az estére, amelynek hagyományos ételeket felvonultató menüsorát Bíró Lajos, a magyar gasztronómia kreatív alkotója, a budai KisBíróhoz címzett étterem társtulajdonosa álmodta meg a Bock Pince boraihoz. A vacsorán a kemencében besütött hortobágyi palacsinta és a séf klasszikusa, az ökörpofa „retró” is az asztalra került.

Mesterházy kiemelte: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egy-egy európai produkció apropóján közel húsz éve dolgozhatunk a Mesterrel, akivel számos fergeteges sikerű eseményt hoztunk létre. Bock József ma már a legendás tenor és az Operalia-díjas új nemzetközi operasztár-generáció koncertjeinek egyik állandó partnere. Különösen örültünk, hogy Marta Domigo mellett többek között Nicholas Marko, Eugene Khon karmester, az amerikai sztárszoprán Angel Blue és az elragadó Micaëla Oeste is eljöttek az estére.”

Nem mellesleg Domingo nem csupán vendégként fordul meg a világ legjobb éttermeiben. Richard Sandoval tulajdonos-séffel közösen nyitották meg New Yorkban a Pampano nevű modern mexikói vendéglőt, amit 2010-ben újabb étterem követett: a latin–ázsiai ételeket felvonultató Zengo, amelynek része a japán szeszes italokra specializálódott Saké and Shochu Lounge és a Tequila „Könyvtár” is, ahol 400 fajta, agavéból készült párlat szerepel az itallapon.

megosztás Ossza meg barátaival, ismerőseivel: